Kérjük, hogy adójuk 1%-ával támogassák iskolánk alapítványát. A bevételt tantermek felújítására, technikai eszközökre, versenyek nevezési díjára stb. használjuk fel. Adószámunk: 19033084-1-02 Kedvezményezett neve: „Iskolánkért – Pour Notre École” Alapítvány.

Untitled Document

HAGYOMÁNYAINK

 

dr.Fischerné Varga Emő atlétikai emlékverseny

dr.Fischerné Varga Emő fiatalon elhunyt testnevelőnkről , minden tavasszal atlétikai emlékverseny keretében emlékezünk meg. A programot az első években városi rendezvényként hirdettük meg, majd később az iskola minden tanulóját megmozgató iskolai hagyománnyá vált.
Ezen a napon néhány gondolattal felelevenítjük kollégánk emlékét, hogy valamennyi tanulónk, új kollégánk megismerje emberi értékeit, iskolai és sportbéli tevékenységét.
Ezen a versenyen születnek az új, és dőlnek meg a régi iskola csúcsok a gyerekek nagy büszkeségére.
Arra törekszünk, hogy hagyományunkat, Emő emlékét megőrizzük, ezzel is erősítve és továbbadva sportszeretetét, a gyerekek és az atlétika iránti elkötelezettségét.

 

Bemutatkozik a "Köztér"

Iskolánk több diákja, nemcsak a tanulásban, de sportban és a művészetekben is tehetséges. Ezek a tanulók, minden második tanév májusában a „Bemutatkozik a Köztér” műsoros estünkön mutatják be tudásukat. Ezen a délutánon kilépünk az iskola épületéből és a város valamelyik nagyobb színháztermében hallgatjuk meg a legsikeresebb vers- és prózamondóinkat, gyönyörű hangú énekeseinket, zenészeinket, csodáljuk táncosainkat, és tapsolunk a jó hangulatú színdarabok szereplőinek.

 

Volt diákok bálja

A ballagáson úgy köszönünk el nyolcadikosainktól, hogy visszavárunk benneteket ! Ez a mondat nem egy udvariassági fordulat, hiszen régi diákjaink gyakran a hétköznapokon is visszalátogatnak hozzánk. Az osztálytalálkozókon kívül a „Volt diákok bálját ” is nekik rendezzük meg. Ezen az estén a jókedv, zene, tánc mellett az emlékezésé, a beszélgetésé a fő szerep. Örömmel tapasztaljuk, hogy a sok-sok éve végzett tanítványaink újra és újra eljönnek. Érezzük szeretetüket és jó végignézni egykori kisdiákjainkon, hallgatni sikeres életpályájukat, tapasztalni a Köztérhez való kötődésüket!

 

"Egész-ség" nap

1992 óta iskolánkban a mentálhigiénére, a lelki egészségvédelemre alapozott szervezetfejlesztés folyik, amelynek célja, hogy a gyerekek képesek legyenek, a harmonikus emberi kapcsolatok kialakítására, fejlődjön önismeretük és kommunikációs készségük, megismerkedjenek az erőszak nélküli konfliktuskezelés módszereivel és az egészséges életstílusokkal. A fejlesztő munkát az "Egész-ség" címet viselő helyi kereszttanterv foglalja magába, amely Pécs város "Egészségtervé"-ben modell értékűnek számít
A program részeként, ősszel szervezzük meg az "Egész-ség" napot, amivel nem tanórai keretek között, játékos formában szeretnénk felhívni a figyelmet az egészség fontosságára. Pedagógusaink mellett külső szakemberek, orvostanhallgatók is segítik ezt a munkát. Gyakran iskolán kívüli programok teszik színessé, élményszerűvé a rendezvényt. Ez a napon felnőtteknek is szervezünk előadásokat, termékbemutatókat, egészségügyi tanácsadást és véradást.

 

"Köztér érdemes diákja"

A 2001/2002-es tanévben nemes, szép hagyományt indítottunk el.
Legkiválóbb nyolcadikosaink megpályázhatják a "Köztér érdemes diákja" kitüntetést.
Az általános iskolai évek alatt teljesített tanulmányi-, közösségi- és sportmunkát, valamint a magatartást és szorgalmat értékelve a nevelőtestületünk itéli oda a díjat az arra érdemes tanulóknak.
A kitüntetést - oklevelet és ezüst nyakláncot gravírozott medállal- az iskola nyilvánossága előtt,
ballagáskor vehetik át a diákok.

Értékelés az alábbi feltétel rendszer alapján történik:

1. Kiemelkedő tanulmányi eredmény (kitűnő- jeles)
2. Kiemelkedő tanulmányi versenyeredmények (országos-megyei-városi)
3. Egyéb eredmények (sport, zene, rajz stb.)
4. Közösségért végzett munka:
a.) Iskolai műsorban való részvétel
b.) TV-s, rádiós szereplés, CD felvétel
c.) "Bemutatkozik a Köztér", „ Köztér Fesztiválon”-on való részvétel
d.)Kiváló szakköri tevékenység, sportegyesületi munka
e.) Az osztályért végzett kiemelkedő munka
f.) IDB-ben való kiváló munkavégzés
g.) Iskolarádióban végzett kiemelkedő tevékenység
h.) Iskolai szintű verseny
i.) Vetélkedő, iskolai program szervezése

 

Szülők-nevelők bálja

Sokat foglalkoztatott bennünket a gondolat, egy olyan összejövetel létrehozását illetően, ahol szülő és nevelő kötetlenebb módon – nem csak az iskoláról és a gyerekekről beszélgetve –jól érzi magát és némi anyagi hozzájárulással az iskolai alapítványt is támogatja.
Az ötlet megvalósítását a napközis munkaközösség vállalta fel, Barabás Erika tanárnő irányításával. Az első bált 1998 őszén rendeztük meg. A minden elképzelést felülmúló érdeklődés felbátorított bennünket a folytatásra. Azóta hagyománnyá vált, hogy minden ősszel – Erzsébet – Katalin nap táján – együtt mulatunk az érdeklődő, szórakozni vágyó szülőkkel és ezzel a kellemes programmal támogatjuk az alapítvány munkáját.

 

Adventi műsor

Az év legszebb ünnepére a karácsonyra, az advent készít fel bennünket. Az iskola közössége szép hagyományként, meghitten, szeretetteljesen készül az ünnepre. Adventi műsorunknak rangot ad, hogy a helyszínt a Pécsi Székesegyház biztosítja. Erre az adventi vasárnap tartandó programra az iskola tanulói mellett a szülőket és más vendégeket is hívunk. Pedagógusok és gyerekek közösen készülnek, és nagy izgalommal adják elő a szebbnél-szebb verseket, dalokat.
Igyekszünk a sokszínű, változatos műsorral méltóak lenni a hely és az ünnep szelleméhez.

 

Iskolai karácsony

Tantestületünk a téli szünet előtti utolsó tanítási nap reggelén tartja közös karácsonyát. A korai félhomályban szívet-lelket melengető szép szavak, versek és a pedagógus kórus gyönyörűséges dalai köszöntik a szeretet ünnepét.
A gyerekek osztálytermeiben pedig ott díszeleg a kis karácsonyfa, az adventi koszorú, égnek a gyertyák, kis műsorral és ajándékokkal kedveskednek egymásnak.
Az iskolai karácsony egyik fénypontja az alsósok ünnepi műsora, amelyre minden osztály készül. A délelőtt folyamán a tornateremben egy közös délelőttön versekkel, dalokkal, jelenetekkel lepik meg egymást a gyerekek.

Copyright © 2014 - Created and designed by Kormos György